Az Építőmérnöki Tanszék, valamint a tanszékhez tudományterületileg kapcsolódó szakok helyzetének és jövőjének értékelése
Helyzetértékelés
Az Építőmérnöki Tanszék a Debreceni Egyetem Műszaki Főiskolai Kar Építőipari Intézetének megszűnését követően a Mély- és Szerkezetépítési Tanszék valamint a Településtudományi Tanszék egyesüléséből jött létre, jelenleg a Debreceni Egyetem Műszaki Karának önálló tanszéke.
A bolognai folyamat elveinek megfelelően a Debreceni Egyetemen 2006-ban indult meg az
Építőmérnöki alapképzési (BSc) szak
szakfelelős: Dr. Kovács Imre PhD, tanszékvezető főiskolai tanár
mely szakot a korábbi főiskolai szintű képzéshez hasonlóan az Építőmérnöki Tanszék gesztorál. Az ekkor tanulmányaikat elsőként megkezdő hallgatók – későbbi mérnökjelöltek, ma már mérnökök – 2010-ben tettek sikeres államvizsgát.
Visszatekintve erre az időszakra, elsősorban az oktatásszervezés és az új tárgystruktúra miatt ez a négy év jelentette Tanszékünk számára a legnagyobb szakmai kihívást, hiszen egy 6 szemeszteres általános mérnökképzést nyújtó szakot kellett az európai irányelvekhez illeszkedő, a külső és a belső körülmények miatt változó tantervi struktúrával, egy alapvetően két szakirányos – szerkezet-építőmérnöki és infrastruktúra-építőmérnöki –, 8 féléves képzésre átállítani, s tenni ezt oly módon, hogy a folyamatos megújulás mellett a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Magyar Mérnöki Kamara, továbbá a hallgatók leendő munkáltatói által támasztott követelményeknek is megfeleljünk.
Az utóbbi évek igazolták elképzeléseink és erőfeszítéseink létjogosultságát, az építőmérnöki szak és a szakot szervező, irányító Építőmérnöki Tanszék egyetemünk egyik elismert szakemberképző műhelyévé vált. Alapvető célunk volt, hogy a régió felsőoktatását meghatározó Debreceni Egyetem képzési palettáján olyan színfolt lehessünk mely nem pusztán földrajzi értelemben, de szakmai és tudományos szempontok alapján is egyedülálló szervezeti egység, mely hatékonyan járul hozz egyetemünk hírnevének öregbítéséhez.
Az építőmérnöki alapképzési szak helyzetének pozicionálását követően, a véglegesített tanterv élővé tételét, a képzés fenntarthatóságát, más szóval a hiteles képzés biztosítását regionális értelemben vett szakember- és oktatói gárda megteremtésével és stabilizálásával képzeltük el. Ebben a folyamatban a fiatal, tudományos érdeklődésű, kellően elhivatott kollégák tudományos előmenetelének, fokozatszerzésének támogatása mellett nagy hangsúly esett a mindennapi életben kimagasló szakmai tevékenységet, jelentős mérnöki alkotómunkát végző kollégák felsőoktatáshoz történő közelítésére, a mérnökképzésbe történő bevonásukra. Ebben a folyamatban, elsősorban az utóbbi években több tanszéki munkatárs PhD fokozatszerzésére, ill. sikeres habilitációs eljárására került sor, mely események jelentősen hozzájárultak Tanszékünk megerősödéséhez, lehetővé téve a már biztos alapokon álló építőmérnöki alapkézési (BSc) szak mellett további képzések beindítását:
Fokozattal rendelkezők, habilitáltak az Építőmérnöki Tanszéken | |||
---|---|---|---|
Dr. Kovács Imre tanszékvezető | főiskolai tanár | fokozatszerzés | 2005 |
Prof. Dr. habil Csomós György | egyetemi tanár | fokozatszerzés/hab. | 2016/2016 |
Dr. Nehme Kinga | egyetemi docens | fokozatszerzés | 2008 |
Dr. Hancz Gabriella | egyetemi docens | fokozatszerzés | 2011 |
Dr. Czédli Herta | egyetemi docens | fokozatszerzés | 2014 |
Dr. Radnay László | egyetemi docens | fokozatszerzés | 2014 |
Dr. Varga Zsolt | egyetemi docens | fokozatszerzés | 2016 |
Dr. Lovra Éva | adjunktus | fokozatszerzés | 2017 |
Dr. Bereczki Zoltán | adjunktus | fokozatszerzés | 2017 |
Jelenleg doktori (PhD) képzésben részt vevő, abszolvált, ill. megindított doktori cselekménnyel bíró valamint azt tervező kollégák | ||
---|---|---|
Igaz Titusz | tanársegéd | várható fokozatszerzés: 2025 |
Ungvárai Ádám | tanársegéd | várható fokozatszerzés: 2025 |
Biró János | mesteroktató | |
Lugosi Péter | mesteroktató | |
Pataki Beáta | mesteroktató | PhD. abszolutórium |
Szakács Beáta | mesteroktató | |
Vadai Zsolt | mesteroktató | várható fokozatszerzés: 2029 |
Vámosi Attila | mesteroktató | PhD. abszolutórium |
Kovács József | tanszéki mérnök |
Egyetemünk stratégiai céljaihoz illeszkedve, a továbblépés első állomásaként olyan mesterképzés beindítását céloztuk meg, mely mind a korábban tanszékünkön tanulmányokat folytató, mind pedig az egyetem más szakterületein alap és mesterképzésben diplomát szerzett hallgatók számára elérhető, jól hasznosítható oklevelet nyújt. Az építőmérnöki tudományterülethez sorolt mesterszakok közül így elsőként a
Településmérnöki mesterképzési (MSc) szak
szakindítási anyagát készítettük el, mely a benyújtást követően 2012-ben nappali és levelező tagozaton sikeresen el is indult. Az első mesterszakos hallgatók államvizsgájára és okleveleik kézhez vételére 2014-ben került sor, mellyel egy újabb mérföldkövet sikerült magunk mögött hagynunk.
A Tanszék képzési kínálatának további bővítését, a fejlesztés lehetséges irányait a régióban folyó és az építőipart alapvetően meghatározó infrastrukturális beruházásokkal összhangban, azokhoz illeszkedve hajtottuk végre. Ezek a folyamatok alapvetően a kivitelezéshez, a fenntartáshoz, az üzemeltetéshez kapcsolódó speciális mérnöki szakismereteket követelnek meg, így előtérbe került a regionális célokat hatékonyan szolgáló szakmérnöki képzések beindításának átgondolása, a lehetséges további képzési célok feltárása és kiszolgálása. Ebben a folyamatban elsőként az
Építőmester továbbképzési szakirányú (szakmérnöki) szak
valamint a
Vasúti pályaépítési és fenntartási továbbképzési szakirányú (szakmérnöki) szak
indítási jogát sikerült megszerezni, melynek köszönhetően kiváló külső ipari szakembergárda közreműködésével (Dr. Zsákai Tibor, Dr. Pintér József, Szabó József, Felföldi Kálmán) ez utóbbit 2015 februárjában be is indítottuk, hallgatóink elsőként 2016-ban vettek át szakmérnöki diplomát. Hasonló szintű szakemberképzést céloz meg a szintén 2014-ben indítási lehetőséget szerzett
Közműfenntartási és üzemeltetési továbbképzési szakirányú (szakmérnöki) szak
valamint a
Környezetgazdálkodási továbbképzési szakirányú (szakmérnöki) szak.
Részben a Debreceni Egyetemen rendelkezésre álló szakembergárdára, részben ipari kapcsolatainkra építve dolgoztuk ki és szereztünk indítási jogot 2018-ban
Kataszteri továbbképzési szakirányú (szakmérnöki) szak.
A többszintű képzés BSc és MSc szinten történő megvalósítását, valamint a szakmérnöki képzések beindítását követően feladatként az alapképzésben résztvevő hallgatók felé nyújtott kínálat szélesítése állt előttünk.
E tekintetben egy közel 2 éves folyamat eredményeként kormányrendelet formájában megjelentek a felsőoktatás képzési formáira vonatkozó új képzési és kimeneti követelmények (KKK), melyek alapján a jelenleg szerkezet-építőmérnöki ágazaton futó
Magasépítési specializáció
továbbá az infrastruktúra-építőmérnöki ágazaton a meglévő
Települési specializáció
helyett, a 2017/2018-as tanévtől négy specializációt szerettünk volna meghirdetni:
Magasépítési specializáció (szerkezet-építőmérnöki ágazat)
Építéstechnológia és menedzsment specializáció (szerkezet-építőmérnöki ágazat)
Közlekedési létesítmények specializáció (infrastruktúra-építőmérnöki ágazat)
Vízi közmű és vízi környezeti (infrastruktúra-építőmérnöki ágazat)
Az építőmérnöki tudományterület és szakma szerkezeti felépítése a világban
- Az építőmérnöki képzés a bolognai folyamat tükrében, a többszintű képzés szerkezete, szakmérnöki képzéseink
- Jövőképünk elvi alapjai
- Oktatáshoz kapcsolódó feladataink
- Tudományműveléshez kapcsolódó feladataink
- Szakmai szervezetekhez kapcsolódó feladataink
- Tárgyi feltételek megteremtéséhez kapcsolódó feladataink
- Anyagi feltételek megteremtéséhez kapcsolódó feladataink
- Személyi feltételek megteremtéséhez kapcsolódó feladataink
- Az Építőmérnöki Tanszék publikációs tevékenysége
- Az Építőmérnöki Tanszéken folyó TDK tevékenység