A bolognai képzés számos előnye mellett a képzés beindításától eltelt közel 10 év tapasztalatai rámutattak annak hátrányaira is. Ezen hátrányok nem az országban egységesnek tekinthető építőmérnöki alapszak képzési programjának hiányosságait – tárgyak, tárgyi tartalmak, szakmaiság, stb. – emelik elsősorban ki, hanem rámutatnak a meglehetősen korán túlspecializáltságot eredményező képzések egyes régiókban jelentkező nem munkaerőpiac-konform jellegére. Regionális igényként mutatkozik meg a jelenlegi felépítésében túl korai specializációval járó szakirányok mentén történő képzés helyett, vagy a mellett a klasszikus
Általános mérnök / Kultúrmérnök specializáció
biztosítása is, melynek kidolgozásán jelenleg is dolgozunk. Ennek mentén tervezzük, hogy az új KKK alapján elsődlegesnek számító szerkezet-építőmérnöki és infrastruktúra-építőmérnöki BSc ágazatok specializációi mellett e két szakterület ismereteit kiegyenlítetten tartalmazó képzés beindítását.
Az utóbbi évek krónikájához hozzá tartozik, hogy az egyetemünk társtanszékeinek közreműködésével a már beindított
Településmérnöki mesterképzési (MSc) szak
tapasztalatai alapján egyeztetéseket folytattunk és szakindítási kérelmet nyújtottunk be a
Szerkezet-építőmérnöki mesterképzési (MSc) szak
- Tartószerkezetek specializáció
- Geotechnika és mérnökgeológiai specializáció
beindítása érdekében. A MAB döntése alapján ezen szak indítására legkorábban 2019-ben kerülhetett sor. A fenti építőmérnöki mesterképzési szak szakindítási anyagának elkészítésének mintájára folyamatban van az
Infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzési (MSc) szak
- Víz- és vízi környezeti specializáció
szakindítási dokumentációját kidolgozása is.
Az országos szinten folyó, a felsőoktatás képzési kínálatának optimalizálását, működésének gazdaságosabbá tételét célzó szaktisztítási folyamat lezárását követően az említett mesterképzési szakok beindítása jelenti az Építőmérnöki Tanszék számára a többszintű képzéshez kapcsolódó szakindítási folyamat betetőzését.
Bár szorosan nem tartozik a bolognai folyamathoz, a Debreeni Egyetem és az Építőmérnöki Tanszék számára meghatározó jelentőséggel bír az akkreditált
Angol nyelvű építőmérnöki alapképzési (BSc) szak, Civil Engineering BSc
2014-ben szerkezet-építőmérnöki ágazaton történő beindítása. A hallgatói létszámok alakulását bemutató és elemző ábrák alapján a képzés bázisát jelentő Építőmérnöki Tanszék véleménye szerint a számos társadalmi és gazdasági folyamatra visszavezethető hallgatói létszámcsökkenés az angol nyelvű képzés kiszélesítésével, további szakirányok indításával, a hallgatói létszám felfuttatásával eredményesen ellensúlyozható. Tekintettel az új KKK adta lehetőségekre az angol nyelvű képzés jelenlegi specializáció kínálatát a hallgatói érdekek szem előtt tartásával a jövőben a magasépítési specializáción (Structural Engineering Specialization) valamint a vízi közmű és vízi környezeti specializáción (Water & Environmental Engineering Specialization) is indítani szeretnénk.
A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök képzés a jelentkezők tükrében |
Első helyen jelentkezők alakulása a Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök képzésre |
A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök képzésre felvettek alakulása | A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök képzésre jelentkezők és a felvettek alakulása |
A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök képzés ponthatárainak alakulása | Az Építőmérnöki Tanszék által gesztorált jelenleg futó szakok aktív hallgatói létszámai |
A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök tudományterülethez tartozó képzések jelenlegi szerkezete
A Debreceni Egyetemen folyó építőmérnök tudományterülethez tartozó képzések tervezett szerkezete