Anyagi feltételek megteremtéséhez kapcsolódó feladataink

1. Tanszékünk sikeresen akkreditálta az angol nyelvű építőmérnök képzést. Tekintettel arra, hogy a karon futó idegen nyelvű képzésben részt vevő hallgatók létszáma indokolta a gazdálkodás elemeinek karra való áthelyezését, úgy gondolom, hogy az egyes szakokért felelős tanszékeknek, ill. szakfelelősöknek betekintést, véleményezési lehetőséget és döntési kompetenciákat kell kapniuk a rendelkezésre álló források elosztása felett, annak érdekében, hogy az egyes angol nyelvű képzések fenntarthatóak legyenek.

2. Fenti elveket kari szinten nem pusztán az angol nyelvű képzésekre kell leszűkíteni, hanem az egyes Tanszékek közötti elosztási rendszer kialakításában érvényesülnie kell annak a hallgatói létszámot, oktatói létszámot, minősítettek számát, oktatott kontakórákat, stb. tükröző és figyelembe vevő modellnek, melyet évekkel ezelőtt a Karon – szakmai alapon – kidolgozásra került.

3. Az előttünk álló időszak legfontosabb, az anyagi feltételek biztosítását célzó törekvései viszonylag egyszerűen összefoglalhatók

  • Kihasználni az uniós finanszírozási formákat különböző pályázati lehetőségek megragadásával (FP8, ROHU, GINOP, stb.).
  • Létrehozni a Tanszék működését – és egyben Egyetemünk – arculatát is bővítő Spinn-Off jellegű Mérnöki Szolgáltató Centrumot.
  • Szakmai alapon minél nagyobb érdekérvényesítéssel a Tanszék által gesztorált szakok hallgatói létszámát, az ellátott feladatokat, stb. tükröző eloztási rendszer kialakításában való közreműködés.
  • Létrehozni a Tanszék működését – és egyben Egyetemünk – arculatát is bővítő és azt támogató Alapítvány az Észak Alföldi Régió Építőmérnök Képzéséért elnevezésű szervezetet.

 

Legutóbbi frissítés: 2024. 11. 11. 13:32