DEMKenu Betonkenu Építő Műhely

A DEMKenu Műhely a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszéke által létrehozott hallgatói csoport, törekszik a nagy múltra vissza tekintő, - egyetemek, szakmai szervezetek, ipari szereplők részvételével, országos és nemzetközi szinten is - évről-évre megrendezésre kerülő betonkenu építő versenyek vérkeringésébe történő bekapcsolódásra. Az 1855-ben megrendezésre került Párizsi Világkiállításon - mint betoncsónak - debütált az új szerkezeti anyag, a beton, melynek modernkori szerkezeti alkalmazásait olyan nevek alapozták meg, mint Lambot, Monier, Hennebique, Wilkinson, Mörsch, Wayss, Koenen, Hyatt, Freyssinet, és sokán mások. Az utóbbi évtizedekben a betontechnológia területén bekövetkezett ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően az építőipar meghatározó anyaga újabb és újabb területeket hódít meg. Ezek egyike a világszerte ismert betonkenu építés, mely szó szerint az alkalmazás gyökeréhez nyúl vissza, ezzel is reprezentálva egyrészt a rendelkezésre álló mérnöki szaktudás és ismeret fejlődésének közel 150 éves töretlen ívét, de egyben rámutat olyan a betonismeret terén meglévő hiányosságainkra is, melyek elsajátítása a beton mint meghatározó szerkezeti anyag mélyebb megismerése, az előttünk álló további alkalmazási lehetőséfek feltárása szempontjából létfontosságú. Az amerikai egyetemisták 1960-as években készített első próbálkozásait - mellyel igyekeztek felhívni a figyelmet a vasbeton építésű hajótestek akkor már letűnt, de az 1920-as években virágzó alkalmazására - 1980-ban Stockholmban már az első nemzetközi betonkenu verseny követte. Magyarországon 2012 óta minden évben megrendezik az évről évre új technológiai elemekkel, innovatív megoldásokkal bővülő Magyar MAPEI Betonkenu Kupát, mely rendezvényeken, nézőként, szurkolóként, meghívottként, zsüriben való szerepvállalóként az Építőmérnöki Tanszék is képviseltette magát. A korábbi években szerzett versenytapasztalataink, a technológiai megoldások megismerése, a rendelkezésre álló saját kísérleti eredményeink alapján, továbbá a célok elérését koordináló hallgatói bázis megalakulásának köszönhetően 2016 márciusában létre hoztuk az Építőmérnöki Tanszék Betonkenu Építő Műhely elnevezésű hallgatói csoportját, más néven DEMKenu Műhelyét. A Műhely elsődleges célja a verseny nemzetközi célkitűzéseit elfogadva olyan mérnöki műtárgy előállítása, melynek paraméterei lehetővé teszik a betonkenu versenyen való részvételt. A hajók építése, kipróbálása, a versenyen való részvétel olyan építőmérnöki ismeretek megszerzését teszik lehetővé, melyeket a megszokott tanórák keretein belül nem lehet elsajátítani! A közösségben végzett munka, a problémamegoldó képesség fejlesztése, a hatékony együttműködés játékos keretek közötti elsajátítása bővíti az építőmérnökké válás útján megszerezhető tapasztalatokat, szakmai tudást.

További információk

Betonkenu.hu weboldala

DE Építőmérnöki Tanszék Facebook oldala

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 21. 11:58