A műszaki képzésnek folyamatosan alkalmazkodnia kell a technológia és a környezet változásaihoz, elvárásaihoz, ugyanakkor törekedni kell a felsőoktatás hatékonyságának növelésére – hangsúlyozták a szakemberek a Debreceni Egyetem Műszaki Karán rendezett szakmódszertani konferencián. A résztvevők szerint az oktatást konkrét műszaki témakörök és problémák köré kell szervezni.
Hírek

Épületgépészeti Szakmai Napot tartottak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán csütörtökön. Az Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék szakkiállítással kísért konferenciáján 21 lég- és klímatechnikával, fűtéstechnikával, vízellátással, szabályozás- és méréstechnikával, valamint az épületgépészeti rendszerek automatizálásával foglalkozó vállalkozás mutatta be újdonságait.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán elérhető képzésekkel, programokkal ismerkedtek a WATCH+ programban részt vevő középiskolás lányok kedden. Az országosan egyedülálló kezdeményezés célja, hogy minél több fiatal nő válasszon műszaki jellegű életpályát.

Kiváló eredménnyel szerepeltek a Debreceni Egyetem (DE) hallgatói az április 3-27. között 36. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) megmérettetésein: a benyújtott 444 pályaműből 187 dolgozat ért el helyezést vagy különdíjat.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartották a 10. Unilever Mérnökök Ligája verseny döntőjét, amelyre az ország 15 műszaki felsőoktatási intézményéből háromfős csapatok érkeztek szerdán. A résztvevőknek összetett műszaki problémákat kellett megoldaniuk. A Debreceni Egyetem egyik alakulata a harmadik helyen végzett.

Nyolcvankét kutató, köztük a Debreceni Egyetem hat munkatársa nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet. A kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók az MTA Székház Dísztermében vehették át oklevelüket.

Látványos bemutató is színesítette azt a munkavédelmi, zuhanásbiztonsági szakmai napot, amelyet a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartottak pénteken. A legújabb biztonságtechnikai eszközök, megoldások mellett a vonatkozó munkabiztonsági szabályokat is áttekintették.

Járműmechatronikával és menedzsmenttel foglalkozó gyakorló vállalati szakemberek, egyetemi oktatók, kutatók, hallgatók osztották meg tapasztalataikat, kutatási eredményeiket Az Ipar Napjai rendezvénysorozat keretében a Debreceni Egyetem Műszaki Karán megrendezett két konferencián csütörtökön és pénteken.

Komoly fejlődés előtt áll a Debreceni Egyetem Műszaki Kara – hangzott el szerdán a felsőoktatási intézmény és a debreceni önkormányzat közös szervezésében tartott Az Ipar Napjai nyitórendezvényén a Nagyerdei Stadionban. A programhoz kapcsolódó szakkiállításon a városban működő nagy iparvállalatok mutatkoznak be.

A Debreceni Egyetem huszonhét oktatója vehette át egyetemi tanári kinevezését hétfőn a Főépület Aulájában. Az okiratot az intézmény új professzorainak Bartha Elek oktatási rektorhelyettes adta át.