TörDElő Tésztahíd Építő Műhely

A TörDElő Tésztahídépítő Műhely a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszéke által szervezett hallgatói csoport, mely a tésztahídépítéssel foglakozó, illetve hazai és nemzetközi versenyeken induló hallgatókat fogja össze és támogatja. A tésztahídépítés során a hallgatók elmélyíthetik és tovább gazdagíthatják a tartószerkezetekről szerzett ismereteiket.

A tészathídépítő versenyeken híd és tartó kategóriában is lehet indulni. A szerkezetek kereskedelmi forgalomban kapható tésztából készülnek, melyeknek tömege nem lépheti túl az 1 kg-ot és képeseknek kell lenniük az 1 m-es fesztáv áthidalására (a legfontosabb szabályokat említve). A versenyt az adott kategóriában a legnagyobb teherbírású (azonos teherbírás mellett a kisebb tömegű) szerkezet nyeri.    
A TörDElő a Debreceni Egyetem Építőmérnöki Tanszéke által szervezett kezdetben helyi majd regionális tésztahídépítő verseny egyetemisták és szakközépiskolások számára. Az első verseny 2010-ben került megrendezésre egy 80 fős tanteremben. A versenyre évről évre több induló csapat, egyre nagyobb teherbírású szerkezetekkel nevezett. A rendezvény „túlnőtt” iskolánk falain és országunk határán is. 2015-ben a nagy érdeklődésre való tekintettel a Lovardában rendeztük a versenyt. Az évek óta eredményesen szereplő Kolozsvári Egyetem csapatán kívül, 2017-ben vendégül láthattuk a világbajnok lett csapatot, akik 516,9 kg-os egyéni csúccsal nyerték meg a versenyünket.

A Debreceni Egyetem csapatai más egyetemek által szervezett hazai versenyeken kívül, a világbajnokságokon is eredményesen szerepelnek. 2014-ben tartó kategóriában 126,5 kg-os, míg hídkategóriában 336,1 kg-os teherbírást sikerült elérni. 2015-ben a kitartó munkának köszönhetően tartók esetén 347 kg-os, míg a hidak esetében 427,8 kg-os teherbírású szerkezetek épültek. A TörDElő Tésztahíd Építő Műhely alapítója volt kollégánk Spisák István, vezetője Vadai Zsolt mesteroktató kollégánk.
 

További információk

TörDElő V. Tésztahíd építő verseny Facebook esemény

Több mint fél tonnát bírt a legerősebb tésztahíd Debrecenben

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 21. 11:59